A szociális partnerek szerepe a szerkezetátalakításban Magyarországon

A munkavállalói képviseletek, szakszervezetek, elsődleges célja: munkahely biztosítása, munkahely megteremtése a kitermelő-iparágakban. A bányaipar jellegzetessége volt, marad, hogy egy-egy bánya kimerülése után máshol kell a termelést megkezdeni. Korábban is gyakorlat volt, hogy a munkahelyi változások megjelennek a bányászaton belül. Ám a bányász akkor is bányász munkahelyet kapott. A bányabezárási folyamatok után viszont új munkahely teremtésére van szükség, a foglalkoztatást bányaiparon kívül kell megvalósítani. Ebben az esetben csak átképzéssel, képzéssel, az ismeretek bővítésével és felnőttkorban történő tudásbővítéssel lehet sikeres a szakszervezeti érdekvédelem. Azok a munkahelyek, amelyek vagy a bányák kimerülése miatt, vagy azért mert átalakult az adott nyersanyag iránti szükséglet, és gazdaságtalanná válik a kitermelése, magukkal hozzák a szerkezetátalakítási kényszert.

A szakszervezet kell, hogy - együttműködve a munkáltatókkal - felmérje a várható gazdasági hatásokat, a munkahelyek biztos megőrzésének lehetőségét, ilyen módon is segítséget adva a tagjainak és az általa képviselteknek. Ez a jövőkép orientálja a munkavállalót abban, hogy megtervezze egyéni pályáját, karrierjét. Nagyon nehéz akkor tervezni, ha állandóan lebegtetik a munkát, ha nem tudja, hogy az adott munkahelyen meddig tudja családja megélhetését biztosítani. Éppen ezért a BDSZ elsődleges célja volt - a bányászati szerkezetátalakításban -, a biztonságérzetnek a megteremtése, a kilátástalan élethelyzeteknek az elkerülése. Ez még abban az esetben is igaz, hogyha a bányászati munkahely, kényszerek miatt, megszűnt. Éppen ezért a munkáltatókkal történő együttműködés első lépése volt, hogy minden bányászati munkahelyen helyi látogatással felmértük a foglalkoztatás hosszabb, vagy rövidebb távú lehetőségeit, hiszen a bányaiparon belül a széndioxid kvóta biztosítása, a kéndioxid emisszió kibocsátás és a liberalizált árampiac újabb kihívásokat jelentett.

A munkáltatóinkkal való együttműködés első lépése az volt, hogy az új piaci környezetben meg kellett határozni a bányák működésének reális lehetőségeit. A második, amiben a szociális partnerek együtt tudnak működni, hogy a közös érvanyaggal, azokat a munkahelyeket, amelyek támogatás nélkül és hosszabb távon működőképesek, megőrizzék. Ebben közös érdekeltség van. A magyarországi szociális partnerek e téren, állandó párbeszédben együttműködtek, munkahelyi és ágazati szinten is. A harmadik dolog, hogy abban az esetben, ha intézkedésekre van szükség, ezek humánusan és a jogszabályi keretektől több pluszt tartalmazóan kerüljenek megvalósításra. Ebben a folyamatban sikerült, egyrészt a munkáltatókkal, másrészt a kormányzattal megállapodni, hogy a nyugdíjazás feltételeit javítsák, hogy a korkedvezmény intézménye kicsit javuljon, s hogy legyenek meg azok, az újrakezdéshez szükséges egyszeri támogatások, melyek az áttelepülést, vagy az új munka megszerzését segítik.

A munkáltatókkal – e vonatkozásban – már kevesebb volt az együttműködés, sikerült viszont megfelelő megállapodást megkötni a kormányzattal. A szerkezetátalakítás munkahelyi aspektusában stratégiai célként jelenik meg az adott település lakosság- népességmegőrző képességének a javítása. Ez csak úgy képzelhető el, ha új munkahelyek jönnek létre az adott térségben, s ezek a munkahelyek képesek legalább azt a jövedelmet és életminőséget adni, amit korábban a bányavállalkozás biztosított. Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, elkezdődött a bányásztelepülések gyakorlatát, munkahelyteremtését ösztönző folyamat, amelynek eredményeképpen, remélhetőleg, újabb és újabb munkahelyek jönnek létre. Ez is segítette azt a helyzetet, hogy a bányásztelepüléseken ma már minimális a munkanélküliség. (Pl. Dorogon, Tatabányán, ahol meghatározó volt a szénbányászat korábban).

A szociális partnerek, a közös gyakorlati tapasztalataik, együttműködésük alapján, tudnak munkakultúrát, együttműködési kultúrát is továbbvinni, hiszen adott térségben lehet, hogy ugyanazok lesznek a menedzserek, akik korábban a bányavállalkozásoknál voltak és a munkavállalók is maradhatnak. Ennek az együttműködésnek fontos aspektusa a kollektív szerződés, amely a szerkezetátalakítási folyamatokban, felmondási biztonsággal, esetleg a végkielégítés összegének emelésével is adott egyfajta biztonságot a munkavállalóknak. Tehát a kollektív megállapodás az a mindennapokban megjelenő plusz, ami biztosítja a munkavállalók számára a kiszolgáltatottság csökkentését, a kiszámíthatóbb jövőkép megteremtését. Ezért a szociális partnerek együttműködésében ez a legfontosabb dokumentum. Ez adja vissza az adott munkahely humánumát, megőrizhetőségét és biztonságát.