Jörg Kunkel
A „Munkaügyi kapcsolatok és szociális párbeszéd …“ című konferencia (Balatongyörök, 2006. április 27-30.)
záró kerekasztal beszélgetésén, melynek témája
„A munkavállalók perspektívái a bányaiparban – a szociális partnerek szerepe – kézikönyv“
Kedves Kolléganők, Kedves Kollégák, Tisztelt Uraim!
Mielőtt rátérnék az elnök asszony által feltett kérdések megválaszolására, szeretném kihasználni a lehetőséget arra, hogy köszönetet mondjak a magyar szervezőknek, mindenek előtt Potápi Ritának, a kiváló szervezésért.
Most rátérek a kérdésekre:
- A szerkezet-átalakítási folyamatokban milyen követeléseink és célkitűzéseink vannak?
Elsőként azt kell leszögeznem, hogy leginkább azt szeretnénk, ha nem lenne semmilyen szerkezet-átalakítás. A bányaiparnak van jövője, és fontos pillére az energiaellátás biztonságának az EU-ban. Ehhez a politikai tényezők támogatására van szüksége.
Minden törvénynek és kezdeményezésnek – a környezetvédelemmel kapcsolatosaknak is – olyan szakszerű mérlegelésen kell nyugodnia, amely kiegyensúlyozottan veszi figyelembe a gazdasági, ökológiai és szociális érdekeket. Ezen kívül a kőszén számára, amely az EU energiaellátásának biztonságához jelentős mértékben képes hozzájárulni, pénzügyi támogatást is lehetővé kell tenni.
Amennyiben szükségessé válna a szerkezetváltás, akkor az ember legyen a középpontban. Az embereknek és régióknak gazdasági perspektívára van szükségük. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy a sikeres szerkezetváltáshoz idő kell. Ugyanakkor csak így lehet egy olyan német modellt, amelyben az ember áll a középpontban, megvalósítani.
- Milyen „best practice” példák vannak Németországban?
Itt tulajdonképpen csupán Klaus Krüger és Thomas Nöcker előadására szeretnék utalni, amelyek a kelet- és nyugatnémet kálisó bányászat összevonásáról szóltak. Ehhez hasonló példákat más bányászati ágazatokból is hozhatnánk. Erről azonban most lemondok annak érdekében, hogy tartani tudjam az öt percet.
Ezek a sikerek csak úgy voltak lehetségesek, hogy egy erős szakszervezet meg tudta győzni a szociális partnereket és a politikát álláspontja helyességéről.
- Milyenek a bányaipar és a szociális párbeszéd jövőbeni kilátásai ?
Meg vagyok arról győződve, hogy rá kell világítanunk a modern bányaipar lehetőségeire. Bányaipar nélkül, saját nyersanyagellátás nélkül nem leszünk képesek megvalósítani a Lisszaboni Stratégiát. Ez a meggyőződésem e konferencia során csak megerősödött.
Aki az EU energiafüggőségét csökkenteni akarja, az nem mondhat le a hazai nyersanyagokról, főleg a barna- és a feketeszénről. Ez igaz az áramtermelésre, de az újabb felhasználási módokra is. Az emelkedő olaj- és gázárak rá kell, hogy irányítsák a figyelmünket a szén további hasznosítási lehetőségeire. Gondolok itt például a szénből történő gázgyártásra, valamint egyéb szénhidrogének előállítására.
A széndioxid kibocsátás csökkentése sem lehet olyan téma, amely a szén ellen szól. A Kyotói vállalásokat már azzal is egészében teljesíteni lehet, ha az EU szénerőmű-parkját modernizáljuk. Ehhez a politikának kell a megfelelő keretfeltételeket megteremteni.
A jövő feladatait jelenti mind az EBÁPB, mind pedig az EMCEF számára az, hogy koordinálják a tagállamokban, nemzeti szinten folyó szociális párbeszédet az európai szinten folyó energia-párbeszéddel.
Az EMCEF-nek és az EBÁPB-nek kell ebben a folyamatban a bányaipar szócsövének szerepét játszania. Elérhetjük, hogy a bányaiparral rendelkező országok kormányai ugyanazt a nyelvet beszéljék, új öntudattal: az EU nyersanyag-szállítóinak öntudatával. És akkor ebben a folyamatban minden bizonnyal valóra válhat az is, amit Bernd Westphal úgy határozott meg, hogy 1 cent a nyersanyagok biztosítása érdekében.
A bányaiparnak van jövője az EU-ban! Azonban csak akkor, ha aktívan támogatjuk.
Ebben a szellemben:
Jó szerencsét!
|
